A Nagycsarnok

*Larten figyelmesen, arcán szerény mosollyal figyeli a nő ténykedését, majd elkapja a kardot, amit az őr felé hajít. Rámarkol, hogy érezze a fogását, persze ez csak egy gyakorló fegyver, amivel súlyos sérülést nem lehet okozni. Párszor megforgatja, hogy a súlyát is érezze, majd ellenfelére pillant, aki bólintással jelzi, hogy készen áll. Larten felemeli a kardot, majd egy afféle puhatolózó támadást indít, széles vágással jobbról, amit persze ellenfele könnyedén hárít. Most ő támad Lartenre, aki egyszerűen elhajol az ütés elől és ellenfele karját megragadva tartja azt, olyan erősen, hogy a férfit is meglepi. Képtelen Larten szorításából kiszabadulni, ő pedig arcán mosollyal, a legnagyobb nyugalommal kezdi el ütlegelni a férfi másik karját, lábát és oldalát a karddal. A férfi egy idő után jajgatni kezd, Larten pedig eldobja a kardját, mindkét kezével megragadja a fickót, majd nemes egyszerűséggel elhajítja. Mikor földet ér, csak úgy nyekken, s nyögve tápászkodik fel. Larten várakozón pillant a Segítőre, hogy folytassák-e a harcot. Mindenesetre lehajol és felveszi a gyakorló kardot.*

*Figyelmesen hallgatja végig a férfi szavait, hátradőlve, lábait keresztbe téve egymáson. Épp csak barna csizmája orra, és szára egy része látszhat ki a hosszú ruha alól. Balja ujjai egy hajtinccsel játszanak, ujjai közt fűzögeti, rájuk tekergeti azt. Ha tudta volna, hogy Larten maga tér rá az erőpróba ötletére és nem neki kell azt felvezetnie, le sem ül.*
-Rendben.
*Feláll, majd a bejárat felé indul. Kilép a csarnokból, hogy az egyik saját őréért és gyakorló fegyverekért küldessen. Azok érkezéséig körbejárja a férfit, tüzetesebben megvizsgálja.*
-A híre megelőzi önt, Lord. De azért biztosra mennék. Minden bizonnyal megérti.
*Ahogy megérkezik az őr, és a fegyverek, magukra zárja az ajtót, leveteti az őr páncélzatát, majd ismét helyet foglal a széken.*
-Egy-egy fa pallos, fejre nem támadnak. Cél a lefegyverzés vagy hogy valamelyikük kétvállra feküdjön. Rajta.
*Utolsó szavára a katona széles terpeszben, fa kardját keresztben tartva maga előtt áll meg, jó három lépésre ellenfelétől. Nem támad, vár, védekezésre készen.
Liss szívesen vívott volna meg maga Boltonnal, de mivel már jó ideje nem volt kezében fegyver, korántsem oly biztos tudásában, mint a katonáéban. Csak ül és figyel. Ez egy jó alkalom arra is, hogy felelevenítse tudását is.*

-Valóban Úrnőm, azonban Ön képviseli a királyt.*áll fel a férfi. Ahogy a nő elvonul mellette mély levegőt vesz, beszívja az illatát és persze mikor hátat fordít neki, meg is bámulja. Miért ne tenné, férfiból van, Lady Targaryen pedig meglehetősen vonzó nő.*
-Tisztában vagyok a testőrség érdemeivel Úrnőm, s nem is merném azokat kétségbe vonni, de...*itt megenged magának egy szerény mosolyt.*
-Mondjuk úgy, hogy elég képzett vagyok ahhoz, hogy párharcban bárkit legyőzzek, ugyanakkor jártas vagyok a katonai stratégiában, taktikában, s ami talán ennél is fontosabb lehet, önállóan is tudok gondolkozni. Mindezek mellett ha élve megnyúznak sem árulnám el Önt.*néz csillogó szemmel a nőre.*
-...és a királyt, természetesen.*teszi hozzá, mikor észbe kap. Ezért gondolatban le is szidja magát, elvégre a Segítő valószínűleg nem méltányolja az ehhez hasonló megjegyzéseket.*
-Mint mondtam, kész vagyok rátermettségem bármivel bizonyítani, ha Úrnőm úgy kívánja.*mondja végül kihúzva magát, magabiztosan, végre szilárdan a nő szemébe nézve.*

*Szemöldökfelvonva figyeli, ahogy a férfi féltérdre ereszkedik előtte, majd elsorolja jövetele okát. Kicsit az az érzése, Larten nem is igazán tudja a helyét.
Még közelebb húzódik hozzá, lehajol, megfogja a kezét és felhúzza a férfit.*
-Nem kell elém vérdelnie, nem vagyok a királya.
*Lassan elsétál és helyet foglal a széken, ahol minden meghallgatáson ülni szokott.*
-Lord Bolton... A testőrség tagjai mind képzett emberek. Ön fel tud mutatni nekem valamit? Beszámolót például arról, mire alapozza, hogy megfelelő lenne a feladatra.

*Larten gondolatainak fonalát egy lágy női hang szakítja félbe, mely a nevén szólítja. A férfi arra fordul, majd hirtelen kiszárad a szája. Sok nővel találkozott már, de ebben a pillanatban kénytelen igazat adni az elbeszéléseknek a Targaryenek szépségét illetően. Féltérdre ereszkedik a nő előtt, majd miután megköszörüli a torkát, hogy egyáltalán meg tudjon szólalni, így is tesz:*
-Úrnőm... Távol álljon tőlem, hogy hívatni merjem, csupán reménykedtem benne, hogy nálam jóval fontosabb teendői közepette, rám tudna szánni pár percet az értékes idejéből.*bár kissé zavarban van, a szavakat még így is ügyesen csavarja.*
-Alázatos kérdéssel bátorkodnék Önhöz fordulni.*mondja még mindig térdelve, de pillantását a nő arcára emeli. Egy pillanat erejéig megakad mondandójában, mikor a másik tekintete találkozik az övével, de a férfi egyből le is süti szemét.*
-Reményeim szerint Úrnőm el tudja feledni felmenőim becsületén esett csorbát, s engem nem ítél el azokért, minthogy azokról én nem tehetek. S hogy a koronához, és Önhöz való hűségem valami módon kifejezésre juttassam, bátorkodom kérni Önt, hogy a testőrséghez csatlakozhassam. Kész vagyok bizonyítani bármivel, hogy szándékaim tiszták és őszinték.*mondja, majd újra felpillant a nő arcára. Bár Lartenért általában ölni szokták egymást a nők, s jópárhoz volt is szerencséje, nem tud elmenni amellett a tény mellett, hogy Lissieri Targaryen méltó a családja szépségét méltató szóbeszédhez.*

*Nyugodtan költi kései, kissé szegényes reggelijét, mikor kopogtatnak az ajtón. Húga mély álmát nem akarja megzavarni a hangoskodással, így ahelyett, hogy kiszólna, maga nyit ajtót. Ekkor egy szolgálót pillant meg, aki hadarva rebegi el jövetele célját.*
-A Nagycsarnokban, ilyenkor?
*Kérdez vissza, a szolgáló csak bólint, majd elmegy. Természetesen nem tud választ adni a kérdésre, csak azt tudta, hogy szólnia kell.
Liss mély levegőt vesz, majd vágyakozón pillant maradék pár falat rántottája felé.*
-Úgy tűnik, valóban nem ártana ketté szakadnom.
*Rohamos gyorsasággal kezdi levetni hálóruháját, hogy aztán illő öltözetbe bújjon. Választása a fényes barna anyagú, világosabb árnyalatú hímzéssel díszített ruhára esik, fölé fekete, vastagabb köpenyt kanyarít vállára. Gyorsan kifésüli haját, ezúttal nem fordít különösebb gondot fonatai elkészítésére. Nem akarja húzni más, az őt váró idejét.*
-Larten Bolton...
*Ízlelgeti a nevet, ahogy kilép az ajtón. Ismeri már a nevet, amit a szolgáló közölt vele, ám még a viselőjéhez nem volt szerencséje. Amint elkészül, meg is indul a csarnok felé. Őreit, akik vele tartanának inkább a torony és húga őrzésére szólítja fel.*
-Hívatott, Lord.
*Köszön ily egyszerűen, ahogy belép a terembe.*
-Miben állhatok rendelkezésére?
*Közelebb lépdel, s alaposan megnézi a fölé magasodó alakot, közben megjegyezve magának, hogy igazak az elbeszélések, mi szerint a férfi felmenőihez képest határozottan jóvágású.*

*Larten türelmesen vár a Nagycsarnokban, míg valakinek ideje nem szakad arra, hogy foglalkozzon vele. Egy szolgáló, vagy afféle kérdi meg végül, mit is keres itt, persze a megszokott udvarias formában, elvégre Larten mégis csak nemesi származású és ezzel az emberek tisztában vannak. Most, hogy a Starkok visszatértek, egyre sürgetőbbnek érzi, hogy valami módon bekerüljön a Királyi Testőrségbe, már módot nem lát arra, hogy közel kerülhessen a hatalmasokhoz. Most is azért van itt, hogy audienciát kérjen a Segítőtől, aki a Király lábadozása alatt az ügyeket intézi. Bár személyesen nem találkoztak még, elvégre Lartennek nincs akkora rangja, hogy csak úgy mindenféle piszlicsáré ügyekkel ide járuljon, valamint eddig nagyon oka sem volt rá, most mégis úgy véli, szükségessé vált, hogy megpróbálkozzon vele, hogy a nő lelkére beszéljen. Sokat hallott már róla, hogy milyen ember, na meg persze a Targaryenek földöntúli szépségéről is hallott már éppen eleget, ezutóbbiban azért kételkedik kissé. Nyilván őt is megelőzte a híre, de ezzel nincs is semmi gond. Larten kínosan ügyelt rá mindig is, hogy véletlenül se merüljön fel vele szemben semmiféle kétes gyanú, sőt, remekül játssza a szerepét, így aztán az emberek úgy gondolják, a Bolton-ház feje olyan egyenes, akár a kardja. Most tovább vár türelmesen az egyébként üres csarnokban, hogy a Segítő szakítson rá néhány percet értékes idejéből. Ez idő alatt a Vastrónt veszi szemügyre, előtte állva, s el is könyveli magában, valóban fenséges látványt nyújt. Egy röpke pillanatra elképzeli, milyen érzés lehet rajta ülni, de el is hessegeti a gondolatot, elvégre tán neki van a legkevesebb esélye, hogy valaha is oda kerülhessen. Értelmetlen volna hát ezen tanakodni, neki elég lesz, ha visszakapja ami a vér jogán megilleti.*

*Nem lenne gond az emberek viselkedésével, ahogy nem is volt a "bűbájos" Drethon megjelenéséig.
Felszegi fejét, a bírálatok ellenére is büszkén. Lassú, ám annál mélyebb levegőket vesz. Tudja, hogy posztja együtt jár a hasonló attrocitásokkal még Drethon nélkül is. A kétség, a düh ilyen hatással van az emberekre. Drethon meg... Egy egyszerű szarkeverő, aki ráadásul élvezi is a művében való dagonyázást. Olyan, akár egy fekélyes kelés az ember orra hegyén. Folyton belelóg a képbe, amibe nem kellene, undorító, zavaró, fájdalmas... Az ember mindenáron eltávolítaná.
Elönti a düh a szavakat hallva. Nem érti, Drethon hogy vagdalkózhat a szolgálataival, ha két mondatával előbb kijelentette, hogy senkinek sem hűbérese. Legszívesebben kitekerné a nyakát, ám épp ekkor hasít a levegőbe Drethon utolsó mondata.
Feláll a székről, végigsimít a ruháján, majd emelt hangon megszólal, épp mielőtt Drethon és döngő léptű talpnyalója elhagyná a termet.*
-Ha igazat állít, Lord Drethon Greyjoy... Úgy három napon belül hagyja el a várost, minden emberévek együtt. Az utolsó szálig!
*Kemény döntés volt ez, de gyanítja, Drethon igazat állít. Arra pedig semmi szükség, hogy a semmiért cserébe a városon élősködjön, és ide hordja a többi férget is a szigetéről.
Drethonnak már nem lesz módja visszatérni elé... Csak ha lebírja azt a tíz őrt, akik Lissieri jelzésére körülállják őt és a Medvét. Csak egyfelé távozhatnak: az utca irányába.
Persze, előfordulhat az is, hogy Drethon csupán azért állított ilyet, hogy a jelenlévőkre ijesszen. Ez sikerült is neki. Viszont ha a városban akar maradni, kénytelen lesz beismerni hazugságát. Az mindenképp kellemetlen lenne számára. Már ha megtenné. Liss kétli, hogy ilyenre vetemedne.
Amennyiben Drethon hajlandó fölösleges vérontás nélkül távozni, úgy ismét népe felé fordul, biztosítja őket "hálátlansága" ellenére is a biztonságuk felől, majd a további meghallgatást másnapra halasztja.
Visszatér szobája magányába, ahol a korsónyi bort pusztítva a mindig magánál tartott tőrével szemez. Ennek igen egyszerű az oka. Ismét erősen bánja, hogy túlélte végül a Királyvárba vezető utat.*

*Az embereknek szemlátomást nem tetszik amit a Segítő mond. Többen afféléket ordibálnak rá, hogy "hálátlan", "gyáva" és ezek még a finomabb jelzők közé tartoznak. Persze valószínűleg ezekért még később meg fogják kapni a magukét, de a dühös ember nem gondolkozik.*
-Elég legyen!*üvölti el magát Drethon, mire az emberek elnémulnak. Mókásnak tartja, hogy épp ő tudja megfékezni őket, nem pedig a nő, akinek ez a feladata lenne. A teremben síri csend honol amíg Pyke Ura újra meg nem szólal.*
-Világos minden, Lady Targaryen.*biccent felé.*-Tehát ezt érdemlik, akik támogatják magát.
*Drethon elfordul, int embereinek, majd elindul kifelé a teremből. Félúton járhat, mikor újra megfordul, de csak hogy egy pár szót intézzen a Segítőhöz:*
-Erről jut eszembe... attól tartok a sárkányüveg bánya Pyke-on... nos... kifogyott. A népemmel még a héten elhagyjuk a várost. Szép napot!*azzal elhagyja a termet, az emberek rémült sutyorgása közepette, magára hagyva Lissierit a gondolataival, meg a 'népével'. Természetesen abból, hogy a bányának vége, egy szó sem igaz, valamint a várost sem szándékozik elhagyni. Viszont adott egy lehetőséget a nőnek arra, hogy bizonyítson. Vegye végre a kezébe a dolgokat.*

-A kikötőben is vannak megfelelően felfegyverzett őrök, Lord. Az ellenség hajóinak előfordulása partunknál viszont igen csekély. Az őrség ezzel szemben meg lett erősítve ott is, a sárkányok egyike attól a naptól kezdve gyakrabban tesz kitérőt a kikötő és a tenger fölött is.
*Elsődleges célja a jelenlévők megnyugtatása, nem Drethonnak tart beszámolót.*
-Nem, nem volt kötelessége harcolni. És ugyancsak igaza volt abban is, hogy nem alattvalóm. Épp ezért nincs itt helye.
*Mély levegőt vesz.*
-Legfőképp nem olyan modorral, ami nem méltó egy uralkodóhoz. A nép gondjainak helye ma ez a terem, nem az ön szükségtelen ordíbálásáé.
*Közli továbbra is nyugodtan, bár kedve lenne lelépdelni őrei közt, csupán azért, hogy minden, az elmúlt huszonhét évben összegyűlt dühét és fájdalmát beleadva felpofozza őt. Elvégre gyermeki primitívséggel viseltetik, az őrjöngő gyermeket pedig meg kell nevelni.*
-Nem áll módomban kárpótolni. Emiatt jött, kapott választ, további személyes perlekedéseinek helye itt NINCS! Mielőtt még távozna, azért megemlítem. Talán királyként tekint magára, de a város védelme ugyanúgy érdeke, mint bárki másé. Hajós nép bár, de ha bejöttek volna az idegenek, ugyancsak nem kimélték volna az ön embereit sem. Távozhat.

-Valóban?*kérdez vissza hangosan, a háttérben állók felé fordulva.*
-Mindenki úgy gondolja, hogy kötelességem volt ekkora áldozatot hozni a városért?*az emberek lesütik a szemüket.*
-Emlékeztetném, hölgyem, hogy sem alattvalója, sem hűbérese nem vagyok sem magának, sem a királynak.*zengi be hangja a termet.*
-Tehát egy halász felborult ladikja előbbre való, mint egy király, aki megóvta több ezer ember életét...*összegzi cinikusan. Erre újra feltámad mögötte a sugdolózás, amibe egy cseppnyi vádló hangnem is kerül.*
-Elmesélem hát, mi volt a késedelem oka.*tárja szét kezeit.*
-Hagyományainkhoz illő módon kellett eltemessem azokat az embereimet... azokat az igen kiváló embereket, akik életüket adták azért, hogy Ön...*mutat a nőre.*-Hogy Ön Lady Targaryen nyugodtan alhasson, mialatt odakint az élő iszonyat betört a városba!*emeli fel ő is a hangját. Senki nem mer szólni egy kukkot sem, Pyke Kaszás Ura ezúttal valóban dühös, és a dühe nem ismer határokat.*
-Mondja, Lady Targaryen... hol volt Ön aznap éjjel? Hol volt maga és a sárkányai, mikor a démonok betörtek a városba? Hol volt, mikor én és az embereim a vérünket adtuk a városért? Úgy véli pár falat kenyérrel kárpótolni lehet?*folyamatosan emeli hangerejét.*
-Kinek a dolga lett volna a várost megóvni a vész idején?! Mit tenne most, ha én és az embereim nem lettünk volna ott, hogy elvégezzük a MAGA FELADATÁT?!*kiáltja, mire mögötte kitör a zűrzavar. Az emberek dühösen kiabálnak a Segítőre, Drethon pedig karba fonva kezeit kihívón néz a nőre.*

*Nem sok kedve volt ezen a reggelen a Nagycsarnokba fáradni az ilyenkor szokásos meghallgatásra. Már mikor felébredt, akkor sem érezte úgy, hogy hangulata megfelelő lesz a néhány órával később, a színe elé fáradók gondjait átérezni, megfelelően helyén kezelni. A két nappal ezelőtt történtek rányomták a bizonyos bélyeget a hangulatára.
Épp egy halász adja elő, hogy gondok akadtak a ladikjával és hálóival, mikor Drethon becsörtet és máris előtárja baját. Liss megdörzsöli homlokát, ez mára végképp nem hiányzott. Meg akarta oldani a nem csak a halászokat, de várost is érintő problémát, erre most...
Sóhajt, kihúzza magát a vastrón melletti széken. Ma délelőtt is itt foglalt helyet, ahogy mindig. Nem számít, hogy a király nem lehet jelen, akkor sem foglalja el az ő helyét még erre a pár órára sem.
A tömegben zúgolódás támad a pár pillanat alatt, amit gondolkodással, nyugalma visszanyerésével tölt. Őket és a védelmére készülő őröket egy kecses kézmozdulattal inti rendre.*
-Lord Greyjoy... Ha eme kis kifakadásával ráért mostanáig elém járulni, úgy hiszem, a sorát is kiállhatta volna. A várost magát érintő témák az elsők. Úgy vélem, követelése ezzel szemben nem a város, jóval inkább az ön kényelmét szolgálja.
*Ismét felerősödik a háttérben a zaj.*
-Csendet!
*Kiáltja el magát. Síri csend támad. Ritkán emeli fel a hangját, s épp ezért van ennek az egyetlen szónak is fenyegető, fegyelmező ereje.*
-Mindamellett, Lord Greyjoy, az emberei a városért adták az életüket, mint már annyian mások is. Ugyanazt tudom mondani önnek is, mint az előttem térdenállva zokogó özvegynek, anyának, testvérnek... Hogy megmaradtjai megkapják az eltávozottak fejadagját is az élelemből.
*Egy pillanatnyi szünetet tart, de csak azért, hogy következő mondatát úgy hangsúlyozza, hogy Drethonnak eszébe jusson napokkal ezelőtti, saját megállapítápa.*
-Másként sajnos nem áll módomban kárpótolni. Még közvetíteném a város háláját ön felé a jelentős áldozatért, amit a megóvásukért hozott.
*Tudja, hogy Drethon szándékosan várt ezzel a mai napig, hogy megpróbáljon mások előtt fogást találni rajta. Azonban ezt nem engedheti... Sőt, a lejáratására való törekvést egyértelmű támadásként ítéli meg, és a kettejük közti megállapodás megszegésének. Elvégre, azzal nem fogja trónra juttatni ez a törtető, erőszakos, modortalan senkiházi, ha megszégyeníti a nép előtt, aminek életét a király betegsége alatt ő igazgatja.*
-Továbbítom jókívánságait a király felé. Következőt!

*Pyke Kaszás Ura úgy robban be a csarnok ajtaján, ahogy egy vihar csap át egy hajó felett. Két nap telt el a kikötőt ért támadás óta, és eleddig senki sem szolgált neki magyarázattal arra, miért halt meg teljesen fölöslegesen legalább hatvan kiváló embere, akiket igen igen nehéz lesz pótolni. Bár azonnal hollót küldött Pyke-ba nagybátyjának, hogy küldjön erősítést, valamint így már titkolni sem kell, hogy miért jönnek (bár erről rajta kívül senki sem tud). A kikötőben lévő emberei minden egyes hajót figyelnek ami érkezik, vagy indul.
Drethon maga mögött megmaradt tíz legjobb emberével, köztük a meglehetősen tekintélyt parancsoló kinézetű Medvével szeli át a termet. A Segítő épp meghallgatást tart, remek alkalom lesz rá, hogy a földbe döngölje. Emberei szétlökdösik a toporgó alattvalókat, amíg végül mindannyian a Targaryen lány előtt állnak.*
-Elnézést, ha épp megzavartam valamit.*mondja Drethon igen kevés beleéléssel. Bár nem beszél hangosan, mégis mindenki hallja a teremben minden szavát.*-Ezzel egy időben igyekszem kifejezésre juttatni, abbéli reményem, hogy Davos Baratheon király mihamarabb felépüljön.*teszi hozzá.*
-Bátorkodom azonban megkérdezni a Segítőt, hogyan és mikor óhajt kárpótolni a veszteségért, amit a város védelmében szenvedtünk két éjszakával ezelőtt?*kérdi lényegre törően. Arcán ott húzódik a vágás, immár kitisztítva, de azért elég félelmetes külsőt kölcsönöz neki. Az emberek izgatottan súgnak össze, mind tudják, hogy életüket ezúttal nem a Segítőnek, hanem a Só és Szikla királyának köszönhetik.*

-Alakul, de azt hallottam, a vénasszonyt meg sem közelíti az Ön tárgyalóképessége.*válaszol színtelen hangon, láthatóan nem hatja meg az eshetőség, hogy a király fülébe jut amit mondott.*
-Davos Baratheon nagy király, és ha maga kissé jártas volna bármiféle eszmében, tudhatná, hogy király a királyt nem öli meg. Nem én vagyok, akitől tartani oka van. Elvégre én egy távoli földrész ura vagyok, aminek okán a seregem is távol van. Mit kezdenék ezzel itt?*válaszolja ugyanazon a hideg, tárgyilagos hangon. Davos nem akar megválni az új játékszereitől, amiket történetesen Drethon szállít neki. Ahogyan Drethon sem óhajt kínokkal teli tűzhalált halni.*
-Hogyne, sőt jó étvágyat kívánok, elvégre a város népe oly verejtékes munkájának gyümölcseként készült, még megsértődnének érte...*hajol meg kissé, majd elfordul a nőtől.*-Nyugodt pihenést kívánok, kisasszony.

*A nő tesz pár ártatlan álcába burkolt megjegyzést, de Drethon arckifejezése, vagy hideg, tárgyilagos arckifejezése nem változik. Visszafordul a trón felé, de a nő közelebb jön és kérdez. A kérdések gyermekded mivoltán kénytelen elmosolyodni.*
-Meg ne sértsem kisasszony, de ennél többet vártam épp Öntől.*válaszolja enyhe derű árnyékával a hangjában. Számításba véve azt, amit eddig a nőről tudott, két ennyire nevetséges próbálkozásra valóban nem számított.*
-Már az is szinte megalázó, hogy ez a kérdés megfogalmazódott Önben. Hiszen Davos Baratheon mindkettőnk barátja. Nem volna okos a halálára célozgatni ötlet szinten sem, attól tartok mélyen megrendülne, ha hallaná.*támad vissza egy szolid fenyegetéssel.*
-Erről jut eszembe, mulatságos ezt a tömegsírt "királyság"-nak nevezni.*toldja hozzá, és nem indul a nő után. Reményi szerint megsérti annyira az egész lényével, hogy az egója ne bírja el és visszaforduljon. Elvégre, meg kell ismerni az ellenséget.*

*Drethon gondolatmenetét egy női hang töri meg agresszíven, ami nem tölti el örömmel. Unottan fordul meg, arcán semmiféle érzelem nem tükröződik. Szemei egy halott elevenségével merednek a lányra, szinte természetellenes ürességgel.*
-Elmélkedem...*szólal meg meglepően tisztán csengő hangon.*...Lady Lannister.*teszi hozzá, mikor sikerül az archoz nevet társítani. Nem emlékszik, hogy találkoztak volna, de itt úgymond elvárás mindenkiről tudni kicsoda. Drethon meg külön szeretni tudni kikkel áll szemben, s mivel erre a kérdésre adható legegyszerűbb válasz a "mindenkivel", szándékában áll megismerni őket.*
-A legderűsebb napot kívánom.*hangzik a szarkasztikus felhang köszönésében.*
-Tudja meglepően inspiráló a hely hangulata.*hogy a mondat célzás-e, nehéz volna megmondani, de egy ilyen alaknál ugyebár ki tudhatja, mire is gondol éppen.*
-Csak nem végzett napi teendőivel? Már ha nem tart tolakodónak...*nem úgy néz ki, mint akit érdekel, annak tartják-e.*

*Drethon egyedül áll a hatalmas csarnokban, szemben a Vastrónnal. Kintről már nem szűrődik be fény,  még annyi sem, amennyi a kint égő tüzek okán tenné, csak a fáklyák világítják be, melyek táncoló árnyékot vetnek minden felületre. Olyan mély csend van, hogy Pyke Kaszás Ura hallani véli saját levegővételének visszhangjait az oszlopok között. Elnézve a trónt, eltűnődik rajta, miért lenne fontossága egy ilyen széknek, mi lehet az, ami az embereket megőrjíti. Ő racionális embernek tartja magát, nem tud akkora jelentőséget tulajdonítani egy széknek és mellé egy címnek, miközben lassan nincs kin uralkodni. Persze tudja, ha majd egyszer a Télnek vége szakad... de immár egy emberöltő is eltelt a végtelen éjszakában és nem úgy tűnik, hogy pitymallana... Drethon maga már nem is emlékezik a napfényre, az gyerekkora halovány emlékeinek ingoványába süppedt. Ez volt az egyetlen oka, hogy kivívta -jobban mondva kialkudta- a Vas-szigetek függetlenségét. Hogy majd egyszer, valamikor hátha lesz jelentősége. Persze a függetlenség megszerzésének módja szinte már kínosan égeti egóját, de a cél szentesíti az eszközt. Most, hogy a Targaryen lánnyal elbánt, már a sárkányoktól sem kell tartania. Persze a sértés és a fenyegetés egy nap majd komoly árat fog követelni magáért, de azt a nőt is érhetik balesetek, vagy elárulhatja valaki... majd szépen tesz róla, hogy így legyen. Amikor már nem lesz itt mit megmenteni... Őrült gondolat, de hát ez egy őrült világ. *

*Léptek csoszogását és halk lihegést hall, mire felkapja a fejét. Jobbja már rákúszott a valyriai acél markolatára, elvégre elég egy fojtott hang, kósza nesz, vagy akár maga a gondolat, ami mindig ott kísért koponyájában...
De csak egy -az ínség ellenére is meglepően- testes alak körvonalát engedik kirajzolódni a táncoló árnyak. Samell Tarly, Királyvár Nagymestere az, akinek az elbeszélések szerint nem nagyon ártott meg a koplalás.*
-...több sárkányüveg kell... de azt hiszem meg lehet csinálni...*motyorászik magában, majd mikor kiér a fénybe, s meglátja a Vas-szigetek Királyát megtorpan, elhallgat. Egy pár szívdobbanásnyi kínos csendet követően kényszeredett félmosollyal az arcán szólal meg:*
-Lord Greyjoy...ööö akarom mondani Felséged, engedje meg, mi szél hozta ide ezen a késői órán?
*Drethon végigméri a Nagymestert, majd végül úgy dönt, nem tartja rangján alulinak beszédbe elegyedni vele.*
-Tengeri.*válaszolja.*
-Áhh... értem... nagyon szellemes felség. De ha bátorkodhatok...
-Nem.*Veti közbe a tengeri úr.*
-Értem.*bólint Samwell Nagymester, száját összeszorítva pislog Drethonra, mintha attól félne, bármi is kicsusszanhat a száján, azért a vas-szigeteki itt helyben fejét veheti. Elvégre azt mondják őrült, de hát csak rá kell nézni...*
-Mi a baj Nagymester? Remélem nem zavartalak meg...*húzódik gyilkos vigyor Drethon szájára, miközben közelebb lép a másikhoz.*
-Ó nem, nem felség, csak meglepődtem...*kezd Samwell hátrébb toporogni, nekihátrál az egyik oszlopnak.*
-Pedig én épp téged vártalak.*bólint Drethon. Ebből persze egy szó sem igaz, de a félelem a legjobb fegyver. *
-Cs-csakugyan? Szabad megkérdeznem, miért?*emeli fel maga elé kezeit a Nagymester. Arcán a félelem mellett kíváncsiság is megjelenik. Mit akarhat tőle egy ilyen alak?*
-Csakugyan.*bólint Drethon vidáman. Tudatni akartam veled, hogy a következő szállítmány pár napon belül megérkezik.*
-Ez... ez remek hír Felség...-kerül derűs mosoly a pufók képére, már el is lett altatva a gyanakvása. Drethon csaknem elhúzza a száját. ~Naiv kis szerencsétlen...~ gondolja megvetően.
-Az. Remek hír. Amint megérkeznek, megbeszéljük az árát.-fordul el tőle, lassan a Vastrón elé sétál és felnéz rá.
-Elképesztő, ez az igazság.-mondja, mintha csak magának jegyezné meg. Közben arra gondol kajánul, hogy ez a kis dagadék nem is sejti, mi utazik valójában azon a két hajón. Sárkányüveg is, igen... de koránt sem annyi, amennyit gondolnak, és messze kevesebb, mint amennyire szükségük van. Drethon teljes mértékben szándékosan egyre kevesebbet hozat, azt sejtetve, hogy a bánya kifogyóban van, valójában pedig a "testőrsége" az úgy nevezett Vasgárda, csendben szépen gyarapszik. Csak a biztonság kedvéért. Komoly vihar előszelét érzi a városban, és a sűrűjében akar lenni, mikor átcsapnak a hullámok egymáson.
-Mi, Felség?-kapja fel a fejét Samwell Nagymester.
-Az.-biccent Drethon a Vastrónra.
-Valóban. Noha messze nincs ezer kard beleépítve, ahogy a legendák mondják...-totyog közelebb Drethon mellé és ő is a trónra emeli tekintetét.
-Mindjárt gondoltam.-bólint Drethon.-Kár lett volna így elpocsékolni ezer jó kardot, amivel még ölni lehet.
A nagymester felkuncog, majd ránéz Pyke Kaszás Urára. A nevetése lassan elhal a kérész-életű jókedvével együtt, mikor rájön, Drethon komolyan gondolta.
-Felség ha megbocsájt, én most...-fordulna el.
-Legyen zavartalan a pihenése, Nagymester.-bólint Drethon is, mire Samwell szinte rohamléptekben toporog el. Pyke Kaszás Ura pedig visszaemeli tekintetét a trónra. A Birodalom jövőjén töpreng. Ez egy remek hely a töprengésre...