A Vas Csarnoka

*Kedve lenne szélesen elvigyorodni, hallva a férfi fölényeskedő felszólítását népe felé. Marja a gúny belül, mégis tartja a külső figyelőknek szóló fagyos arckifejezést, a rendíthetetlen nemes látszatát.
Tudja maga is, hogy nem jutna ki élve az ajtón... Az ablakon talán. De mit nyerne vele? Holt lenne egy, akit szívből gyűlöl, de napokon belül holt lenne mindenki más is, saját népe. Már majdnem fájdalmas, hogy Greyjoy ennyire bolondnak nézi, ahogy az is, hogy ennyire fitogtatja nem is saját, sokkal inkább csatlósai erejét.
A háta mögött hagyottak röhögésével mit sem törődve lépdel be a feltárult ajtón, majd helyet foglal, annak ellenére, hogy nem kínálták vele. Kivár pár pillanatot, mielőtt megszólal.*
-Nem zárná be az ajtót? Ennyire tart tőlem, Lord Drethon Greyjoy? Nem mer elszakadni védelmet adó gárdájától, még akkor sem, ha csak egy nővel vonul félre?
*Képtelen magában tartani gondolatait. Tudja, hogy veszélyes játszmába kezdett, de még akkor sem fog kettejüket érintő témáról az aljanép előtt beszélni, ha ezért Greyjoy az ő kezét is lecsapatja.
Elégedetten dől hátra a széken, lábait kihívó mozdulattal veti át egymáson.*
-Ha már itallal nem kínál, ennyit megtehetne a kedvemért. Már ha ér ennyit az, ami miatt itt vagyok.

*Drethon végigméri a nőt, majd úgy dönt, túl sok vesztenivalója nincs. Ha azért jött, hogy megölje, még hülyébb, mint amit gondolt. A házat nem hagyja el élve. Erről kezeskedik.*
-Legyen. Fiúk, négyszemközt kell beszéljek a Segítő hölggyel. Gondoskodjatok róla, ha ő jön ki előbb, ne érjen el az ajtóig.*érdes röhögés nyugtázza a nagyon is komoly parancsot, majd Drethon felemelkedik a székéből és elindul az asztal mentén. Int a nőnek is, hogy kövesse. Ismeri a nőket, bármilyen piszkos trükkre képesek. Akár egy teljes arzenált képesek elrejteni a bugyijukban. Volt, aki így ejtett sebet a Vas Királyán, bár akkor még tapasztalatlan ifjú volt. A lecke tanulságosnak bizonyult, egy életre megjegyezte. Mint mindig, most is oldalán tartja a három pengét: a valyriai acélt, a sárkányüveget és a tőrt. A saját szobájának ajtajához vezeti, kinyitja, majd vár, hogy bemenjen. Ha megtörtént, ő is belép és becsukja az ajtót.*
-Igazán sajnálom, hogy ilyen szegényes körülmények között fogadom, de tudja nem kedvelem a fölösleges porfogókat.*szólal meg, majd karját keresztbe fonva vár, mit akar tőle a nő.*

*Egy pillanat alatt futtatja körbe tekintetét a teremben.*
~Szerény hajlék? Való igaz. Még annál is póriasabb, ahol én nevelkedtem. Azt gondolnám, loptak már eleget másoktól ahhoz, hogy igényeljék a hajók rakományában is gyakran előforduló giccset maguk körül.~
*Pillantása megállapodik végül Greyjoyon, és a hívásra közelebb lép. Egyenes tartással, felszegett fejjel - a Sárkányasszony kimértségével. Ugyan itt, ennyi küzdeleméhes csatlós közt végképp nincs helye dacnak, de éreztetni kívánja, hogy bármit tett is Drethon, attól ő nem lett kevesebb annál, ami.
Úgy érzi, zöld ruhája fölső, fűzős részébe rejtett tőre lassan áthűl. Mintha csak arra vágyna, hogy megmártsák egy forró testben, mintha csak a vérre vágyna, ami lassanként végigfolyhat a hosszú, vékony pengén, le egészen a díszes markolatig.
Szíve szinte torkában dobog, látni akarja Greyoy megdöbbent arcát, ahogy az acél bordái alá vág és sebet ejt szívén... Vagy ami fájdalmasabb kínhalálhoz vezet: tüdején.*
~Nem, nyughass. Majd ha kevesebbet veszítesz, mint amit nyersz. Eljön annak is a napja.~
*Hatalmas erőfeszítésébe kerül nem kimondania, ami először eszébe jut Drethon kis célzásáról, de nem akar fölösleges perlekedésbe bocsátkozni. Lesz még benne része mára egyébként is, úgy sejti.*
-Átvonulhatnánk valami kellemesebb helyre? Ahol nem zavarjuk az urakat az evésben a mi dolgainkkal.
*Csak ennyit felel. Nem célja épp itt megvitatni, mi is jövetelének oka.*

*Drethon, úgy vélvén, hogy letudta mára minden teendőjét, hozatta a vacsorát magának meg az embereinek. Nem igazán érzi magát éhesnek, csak ücsörög az étel fölött, ami valamiféle sült szárnyas, de hogy a fajtája mi lehetett már nem lényeges, sőt nem is érdekli. Evett ezerszer rosszabbakat, pár hónap éhezés a tengeren megoldja a finnyásság problémáját.
Körülötte emberei úgy esznek, ahogy mostanában mindenki: habzsolnak, ami csak eléjük kerül, elvégre ki tudja mikor kapnak újra ételt. Kissé nehéz mostanában hozzájutni, és ezt még itt, Drethon Greyjoy házában is érezni lehet, bár talán kevésbé, mint odakint a városban. Gondolataiba mélyedve, szemeit lehunyva töpreng. De lehet, hogy csak a szemeit pihenteti.
Egy pillanatra csend támad a teremben, mindenki elhallgat, erre felkapja a fejét. Egy ezüstszínben játszó hajú, ismerős fehérnép ácsorog az ajtó közelében, zöld ruhában. Nem más, mint Lissieri Targaryen, a király Segítője. Drethon homloka ráncba szalad, végigfuttatja tekintetét a termen, de emberei mind fel vannak fegyverkezve. Valójában kétli, hogy akár az alváshoz is megszabadulnának a fegyvereiktől, elvégre egy ellenséges városban vannak. Emberei folytatják az evést, nem sokat törődnek a jövevénnyel, nekik elég, ha Drethon parancsol, akkor cafatokra szaggatják egy pillanat alatt. Bár előtte még sok csúnyaságot művelnének vele, ezt Drethon biztosra veszi.*
-Lady Targaryen. Milyen kellemes melgepetés.*köszönti kevés beleéléssel, majd int neki, lépjen közelebb. Gyanakszik, hogy a nő rosszban sántikál, elvégre nem tartozhat a jóakarói közé a múltkori incidens okán. Drethon elég jó emberismerőnek tartja magát, gyanítja, hogy egy ilyen személyes sértés egy Targaryen lelkét meglehetősen égeti.*
-Örülök, hogy a múltkor megértette a kis célzásomat, hadd üdvözöljem hát személyesen szerény hajlékomban.

*Okulva előző baklövéséből, inkább valóban maga látogat el Greyjoy otthonához. Legkevésbé sem érzi magát biztonságban már a férfi közelében sem, így az egész odáig vezető úton gyomorgörccsel küzd.
Sosem volt szokása fegyveres kísérettel közlekedni a városban, a legtöbben tisztelik őt a sárkányok fölötti uralma, és félik rangja miatt. Az egyetlen, aki olyannyira nyeregben érzi magát, hogy fittyet hány a tettei lehetséges következményére, az Drethon. Ide kellenek az őrök. Ha nem is győzik nyolcan a Vas népe itt lakóit, legalább adnak némi biztonságérzetet. Ők is és a melltőr is, ami mélyzöld alkalmi öltözetében, rendeltetésszerűen kapott helyet.
Ahogy sejtette, Greyjoy udvaron lézengő hívei puszta kézzel is nekiesnének felfegyverzett katonáinak. Nem is gondolta, hogy beengedik őket, de azért remélte, az ajtóig eljut velük. Most kénytelen őket még messzebb küldeni. Nem kell a fölösleges vérontás.
Már egymaga lép az udvarra, s szedi lépteit az épület felé. Az ajtónál nyel egy nagyot, komolyságot, nyugalmat erőltet magára. Csak eztán nyit be.
Ugyan fogalma sincs, egyáltalán itthon tartózkodik-e Pyke ura, vagy épp valaki mást zsarol, másnál fitogtatja erejét, de nem tehette kockára egy újabb szolgáló életét azzal, hogy elszalajtja utánanézni. Kénytelen volt maga útnak indulni, még akkor is, ha hoppon marad.
Az ebédlőbe jut, s a jelek szerint meg is zavar párakat az étkezésben. Szúrós pillantásokat vetnek felé, bár nem gondolja úgy, hogy tényleg alaposan belegázolt volna hangulatukba.
Ahogy végigfuttatja pillantását soraikon, megis pillantja köztük a Lordot, akit keres.*
-Elnézést a zavarásért. Lissieri Targaryen, személyesen.
*Köszön végül, határozottan. Most, hogy már itt áll előtte, nem fél. Újra fellobog lelke mélyén a düh tüze.*