Név: Drethon Greyjoy
Életkor: 32 (A Fal Leomlása előtt két évvel született)
Ház: Greyjoy-ház
Külső, belső jellemzés:
Nem kiemelkedően magas, vagy épp termetes, cserébe viszont meglehetősen gyors. A világ a saját képére formálta: olyan kemény akár a vas, vagy a szikla. Jóval erősebb fizikummal rendelkezik, mint azt elsőre gondolná az ember fia. A sötétségben és folyamatos harccal töltött élet látszik rajta: testének minden részén találhatóak ilyen-olyan hegek (Híres arról, hogy minden saját kezűleg megölt ember után a jobb alkarján egy bemetszést ejt. Mondani sem kell, hemzsegnek ott a bemetszések.), a haja már őszülni kezdett, arcán megjelentek a ráncok. Arca sem túl bizalomgerjesztő, már a külsejétől is idegessé válhat a gyengébb lelkületű atyafi, emellé van valamiféle baljóslatú kisugárzása egész lényének. Ijesztően intelligens, valamint a végletekig kegyetlen, vérszomjas. Ez nem kifejezetten szerencsés kombináció a környezete számára. Az emberek valahogy mindig a lehető legerőszakosabb módon halnak meg körülötte. Ez önmagában még nem jelenti, hogy erősebbet, vagy nagyobbat ütne, de ha valaki meghal a jelenlétében, az bizonyosan drámai lesz. Kissé paranoiás, néha ott is ellenségeket lát, ahol nem feltétlenül vannak. Kiszámíthatatlan személyiség, azt mondják, súlyos gondok vannak a fejében, ami nyilvánvalóan igaz is.
Előtörténet:
A Tél beállta előtt két esztendővel látta meg a napvilágot, de azt nem élvezhette már túl sokáig, nem is emlékszik rá. Az Örök Éjszakában kellett felnőnie, ez meg is látszik rajta. Euron Greyjoy -állítólag- egy szem gyermeke, hogy vannak-e testvérei, ő maga sem tudja. Fiatalabb éveit Pyke szigetén töltötte, ahol megtanították ölni. Ebben a Vas szülöttei mindig is jeleskedtek, neki pedig a legjobb tanítómesterei voltak, akiket csak a szigetek adni tudtak. Tizenöt éves korától apja maga mellett tartotta, mint egyetlen lehetséges örökösét, vele kellett tartania a portyákra, amiket Euron semmi pénzért nem hagyott volna ki. Sajátságos kapcsolat fűzi nagybátyjához, Victarion Greyjoyhoz, akit inkább tartott érdemesnek arra, hogy apaként tekintsen rá, mint Euront. A huszadik neve napján a Szellem nevű hajó kapitánya lett, ideje nagy részét nagybátyjával töltötte a tengeren. Victarionon lassan eluralkodott a paranoia, ami később unokaöccse elméjét is megmételyezte, szent meggyőződése volt, hogy Euron király az életére tör. Ebben talán nem is tévedett olyan nagyot. Amiről -elméletileg- kettejükön kívül senki sem tudhat konkrétumot, az az, hogy régóta tervezték, hogy a királyt félreállítják az útból. Drethon gyakorlatias ember, tudta, hogy ha a Vas szülöttei nem hagynak el bizonyos hagyományokat, a Tél vége előtt legjobb esetben is éhen halnak. Előre eltervezett mindent: apja halála után átveszi a Vas-szigeteken az uralmat, a sárkányüveggel pedig kereskedni fog Királyvárral. Mert ő tudta, hogy a Birodalom maradéka ott zsúfolódott össze, ezt Victarion közölte vele, de Euron elől elhallgatták.
Euron kerek huszonöt évig uralkodott a Vas-szigeteken, amikor a Vízbefúlt Isten magához ragadta. Ebben Drethon is segítségére volt. Ő volt az, aki apja torkát álmában vágta át, majd kivárva a megfelelő alkalmat, egy vihar során a vízbe vetette a Csend fedélzetéről. Az emberek nem kérdezősködtek sokat. Már csak azért sem, mert aki mégis így tett volna, az igen hamar gyászos véget ért. Drethon átvette apja helyét a trónon, Victarion pedig maradt a Vasflotta élén. Drethon kiválogatta a legjobb gyilkosokat, megrakodta a Szellem-et sárkányüveggel és útnak indult Királyvárba. Ez az út csaknem fél évig tartott a Mások miatt, akik közben megjelentek a tengereken is. Végül, mikor megérkezett, kijelentette, hogy csak akkor hajlandó kirakodni, ha Davos Baratheon király beleegyezik, hogy a Vas-szigetek attól a naptól az idők végezetéig függetlenek lesznek a koronától, illetve elismeri Drethont és utódait a Vas-szigetek egyedüli uralkodóinak. A király belement, nem tehetett mást, szüksége volt a sárkányüvegre ahhoz, hogy háborút vívhasson a Mások ellen.
Eközben a Vas-szigeteken lázadás tört ki Drethon ellen, aki szakított a hagyományok egy részével. Victarion vérbe fojtotta a felkelést, ezután Drethon kinevezte a Vas-szigetek helytartójának. Ő maga, Pyke Kaszás Ura, az ideje nagy részét Királyvárban tölti, hogy érdekeit képviselje. Immáron hat éve van nyitva a kereskedelmi út Pyke és Királyvár között, Drethon vagyona és befolyása pedig egyre gyarapodik. Az a célja, ha a Télnek vége szakad, ő legyen a leggazdagabb és legerősebb ház uralkodó feje Westerosban.
Rövid leírás:
Drethon Greyjoy a Vas-szigetek királya, a Tengeri Szél fia, Pyke Kaszás Ura. Valószínűleg a legkegyetlenebb ember egész Westerosban, bárki számára félelmetes ellenfél lehet. Ugyanakkor paranoid, senkiben nem bízik (még önmagában sem). Sosem lehet tudni épp mire gondol (van, hogy ő maga sem tudja), de hogy nem azt mondja ki, az biztos. Mindent és mindenkit lenéz maga körül. Furcsa, baljós érzést kelt az emberekben, mintha mindig körülvenné a vihar előtti csend.