Sárkányverem

*Talán valóban könnyebbé tenné valamivel napjait, ha megoszthatná, ami bántja, amivel nem tud mit kezdeni... De nem az a fajta, aki csak úgy kitárulkozik. Sosem volt ilyen, és valahogy nem is érzi úgy, hogy huszonhét évesen kellene belekezdjen.
Végül Larten is kiegyezik a történetmeséléssel, s bár nem húzza sokáig, valóban érdekfeszítőt mond. Liss arcára széles, fölényes mosoly kúszik.*
-Valóban, az a legnagyobb veszteség, ami egy férfit érhet.
~Talán Drethonnal is ezt kellene tenni. Főleg az után, hogy a bordélyban úgy bánt azzal a lánnyal. El kell tiporni az egész népét, de úgy, hogy végig kelljen néznie. Aztán kínozni és megszabadítani a számára fontos testrésztől. Életben hagyni... Mindenki gyűlöli. Hadd ne lelje örömét végül a lányok megbecstelenítésében sem.~
-Remek hallgatópág vagyok magam is.
*Jegyzi meg játékosan, arra utalva, kíváncsian várja a következő történetet, amit Bolton arra érdemesnek tart, hogy elmondja.*

-Lehetséges, de talán könnyítene a lelkén, ha elmondhatná valakinek.*von vállat mosolyogva Larten, majd igazít a vállán lévő nyergen.*
-Hát rendben. Történetesen van egy történetem, ami biztos vagyok benne, hogy feldobja a napját, mert Ön is annyira utálja a hajós patkányokat, ahogy én.*vigyorodik el.*-Az egyik kedvencem. Még apám mesélte annak idején, mellesleg igaz történet. Nos ugye van ez a Drethon Greyjoy fickó, a Vas-szigetek királya, satöbbi satöbbi... volt neki egy nagybátyja, Balon Greyjoy, aki Euron előtt volt a "trónon", s az ő fia Theon Greyjoy volt, aki elárulta a farkaskölyköt, s túszul ejtette a két öccsét, akik közül az egyik történetesen jelenleg is itt tartózkodik. Rickon Starkról van szó természetesen. A lényeg, hogy akkor a nagyapám elküldte apámat Robb Stark parancsára, hogy foglalja vissza Derest, és ultimátumot adtak a vas-szigetekieknek. A lényege az volt, hogy minden vasember sértetlenül térhet vissza az otthonába, kivéve Theon Greyjoyt. Persze egyikük sem ért haza soha, de ami Theonnal történt... hát az nem volt kellemes. Apám komolyan vette a feladatát, elfogta Theont, s a Rémvárba vitte. Válogatott kínzásoknak vetette alá, de ez nem volt elég. Megtörte a lelkét és a testét is. Theon egy szánalmas emberi roncs lett, s amire állítólag a legbüszkébb volt, azt vesztette el. Talán ez a legmegalázóbb sors ami férfiembert érhet, ha megszabadítják attól a testrésztől, ami férfivá teszi...*kúszik gonosz vigyor Larten arcára.*

*Mesék Északról. Túlzottan nem érdekli a dolog. Maga Észak sem, se az északiak, sem azok a mindennapi dolgok, amiket a történetek eszébe juttathatnak. Amiktől szabadulni akarna épp, még ha csak pár perc erejéig is. Egyébként is azt gondolja, apjától hallott már mindent, aminek jelentősége van.*
~De talán még mindig több, mint a semmi.~
*Elneveti magát Larten felvetésén.*
-Nem hiszem, hogy szórakoztatná, ha én mesélnék. Túl sok minden van itt, egy hónapig sorolhatnám. Anélkül, hogy komolyabban belemélyednék az okok fejtegetésébe, vagy...
*Sóhajt.*
-Inkább azok a mesék Északról.
*Komorsága szertefoszlik, újra mosoly ül arcára.*

*Egy darabig csendben mennek egymás mellett, közben Larten a gondolataiba merül, ahonnan újra a nő hangja rántja vissza a valóság szilárd talajára.*
-Egyszerű harcos vagyok Úrnőm. A harcon kívül nem értek máshoz. Mondjuk... egész jól olvasok az emberek reakcióiból. Na meg, most, hogy így megemlítette, ismerek pár egész jó történetet. Nem tudom, mennyire lennének érdekesek az Ön számára, de apám sokat mesélt Északról annak idején.*kúszik halvány mosoly az arcára. Történetesen Lissieri arcáról is rengeteg mindent le tudott olvasni.*
-S ha csak elmondaná, ami a lelkét nyomja? Hallgatni, azt is nagyon jól tudok...*pillant a nőre, arcán őszinte érdeklődés és kedvesség tükröződik. Mindkettő szokatlan vendég ott, de Lissierivel kapcsolatban minden érdekli.*

-Kár.
*Jegyzi meg halkan. Ismét elhúzza száját,ahogy gondolkodik azon, mit vethetne fel következőnek. Közben persze figyel Larten szavaira, amikben hiába ismeri fel a jó szándékot, mégsem tud örülni neki.*
-Egy birodalom súlya, valóban.
*Az a gond, hogy Larten újra felemlegeti, amiről már épp megfeledkezett volna. Nem akar pihenni. Nem is képes rá. Az nem pihentető, hogy akármilyen fáradt is, hiába dől az ágyba, még órákig a város gondjai kavarognak a fejében. A lőre persze segít annyira megszédülnie, hogy álomba merüljön, de abba sem menekülhet mindig. Nem fog a vén iszákosok sorsára jutni - ha legalább ebben dönthet.*
-Szóval mihez ért még? *kérdez vissza kedélyesen* -Történetmondás? Vagy...
*Vállat von. Egyéb hirtelen nem is jut eszébe. Remélhetőleg Boltonnak igen.*

*Szó nélkül veszi át a nyerget, hozta volna ő idefele jövet is, ha parancsot kap rá. Elvégre legalább kétszer akkora, mint a nő maga, könnyedén elbírja ezt a terhet is.*
-Sajnos nem tudok.*ingatja a fejét egy rezignált mosoly keretében. Közben az jut eszébe, hogy hát azért ő szívesen forgolódna Lissierivel az ágyban, ha már egyszer nem tud aludni... Vagy éppen bármit szívesen csinálna vele, teljesen mindegy.*
-Pihennie kellene Úrnőm. Egy birodalom terhe nyugszik a vállain. Nem tudom milyen lehet, de van rá pár aranyam, hogy nem csupa fény és csillogás...*húzza el a száját. Neki akkor sem kéne ekkora hatalom, ha fizetnének érte.*
-Talán néha lazítania kéne.*fűzi hozzá.*-Elnézést, nem akarok beleszólni...*visszakozik szinte egyből, s további megjegyzések nélkül megy tovább a nő mellett. Közben magát korholja, miért mond ilyeneket... Tényleg nincs joga hozzá. Inkább átveti a nyerget a vállán és magában dohog.*

*Megingatja fejét, majd Larten kezébe nyomja a nyerget. Idefelé hozta ő maga, ám visszafelé már nincs kedve cipelni. Mert nincs az a pénz, amiért itt hagyná bárhol is azt az eszközt, aminek segítségével nem csak kényelmesen, de biztonságosan is megülheti a sárkányt. Annak otthonában a helye, őrzött békében. Túl soknak tippeli rosszakaróinak számát ahhoz, hogy előttük hagyja a csábító lehetőséget.
Lassú léptekkel indul meg a hazafelé vezető úton.*
-Nem, nem rendelkezem annyira az ideje felett, hogy akkor is a munkát hajszoljam, mikor pihenésre, kikapcsolódásra van szüksége. Ezt maga érzi, Larten.
*Komoly pillantásokat vet a férfire.*
-De ha nem töltene szabadon valamennyi időt, akkor... Tud kártyázni? Mostanában úgy sem alszom jól. Inkább tölteném valami kellemesebbel az időt, mint az ágyban forgolódás. És hátha valamennyire megnyugtatja önt is...
*Kicsit elhúzza a száját. Hallva saját szavait, kissé esetlennek érzi a próbálkozást. Pedig tényleg nincs más szándéka, mint kicsit lazítani. Nem, nem is áll ez neki jól.*

*Larten tüstént megfogadja a tanácsot és nem is kicsit lép hátra, hanem mondhatjuk úgy, hogy jópárat ugrik hátra, nehogy véletlenül is a szörny útjában legyen. Szinte megbabonázva figyeli, ahogy a nő felpattan rá, majd felemelkednek. Köröznek párat, aztán eltűnnek Larten szeme elől.*
-Hát ez jól itt hagyott...*húzza el a száját, majd lehuppan egy kőre. Eszébe sem jut, hogy még egy sárkány lehet a közelben, annyira el van kedvtelenedve. Apró kavicsokat hajigál, hogy elűzze az unalmát, egészen addig, amíg úrnője vissza nem tér az állat hátán. Akkor felpattan, s újra készenlétbe helyezi magát.*
-Ön rendelkezik az időmmel Úrnőm.*válaszolja diplomatikusan. Mire is menne pár óra kimenővel, hiába várná Bolhavégen Sissi szélesre tárt lábakkal, ma este semmi nem enyhítené a gyötrő kínt.*
-Bár attól tartok ma este hiába mennék bárhova, nem lelnék megnyugvást. Szívesebben lennék az Ön közelében. Szükség esetére.*teszi hozzá gyorsan, nehogy a nő félreértse, de ettől még persze lehet, hogy így lesz. Úgy fest, a beszélgetésüknek vége szakadt, s bár a nőnek volt pár őszintébb mondata, Lartenben továbbra sem bízik annyira, hogy bármi mélyen szántóbbat is megosszon vele. S talán jól is van ez így. Elvégre mégis csak egy testőr, nem több.*

*Nem, valóban nem lett volna muszáj Lartennek válaszolnia. Legalábbis nem feltétlenül így. Sajnos pont rátapint arra, ami az egyik legfájóbb pont Liss életében. Hogy sosem tehetett semmit csupán csak magáért.*
-Majd döntök a saját dolgaim felől, ha annak lesz itt az ideje.
*Válaszolja diplomatikusan, egy mosolyt magára erőltetve. Persze. Még a válaszai is olyanok, amit egy adott helyzet megkövetel, nem pedig olyanok, amit szívesen mondana.
Nem, ezúttal sem dönthet úgy, hogy kitárulkozik. Nem érzi úgy, hogy megtehetné, akármennyire is nyomasztja, hogy bár látszólag ő irányít... mégis jóval inkább őt irányítják a körülmények és a felelősség.
Bár az előbb már azon gondolkodott, hogy nem ül fel a sárkány hátára, most mégis úgy érzi, jót fog tenni. Talán ez az egyetlen, amiben úgy dönthet, ahogy jól esik. Amiben képes örömét is lelni. Amivel kapcsolatban el tudja felejteni, hogy Királyvár érdeke is.
Felszerszámozza hát gyorsan Viseryát.*
-Kicsit most azért lépjen hátrébb, és húzza be a fejét.
*Tanácsolja még, miközben felkap az állat hátára. Aztán fel is száll vele. Mindössze kettőt dobbant Viserya, aztán egy hatalmas szárnycsapással máris megemelkedik.
Két kört tesznek mindössze a város fölött, közben Liss gyakorolja az irányítást. Emelkednek, süllyednek, a sárkány lábai szinte súrolják a földet, miközben a mnonstrum lángba borítja a fal közelében ólálkodókat.
A leszállás óvatos, szinte pontosan ugyanott történik, ahonnét a levegőbe emelkedtek. Liss már szélesen mosolyogva ugrik le a sárkány hátáról.*
-Ne haragudjon, hogy megvárakoztattam. Időnként emlékeztetni kell, hogy tud ő ilyet is.
*Még mindig vidáman, újult erővel áll neki megszabadítani az állatot a speciális nyeregtől, hogy aztán egyszerűen a magasba intve eressze útjára.*
-Azt hiszem, itt végeztem.
*Fölnéz a levegőt szelő párosra.*
-Nehéz innen elszakadni...
*Kérdőn néz Lartenre.*
-Kellene ma estére is pár óra kimenő, Lord?

-Mert számomra nincs más. Mit várhatok? Ha a télnek vége szakad, a Starkok az otthonomban ölnek meg, ha egyáltalán eljutok odáig. Ha itt maradok, vagy Önért halok meg, vagy a Starkok egyik embere szúr tőrt a hátamba. Nincs olyan jövő, ahol nekem babér terem.*mondja ki a keserű igazságot.*
-Ha Önt szolgálom, azzal legalább én döntöm el melyik legyen. S Ön?*kérdez vissza. Lehet, hogy ezért még megüti a bokáját, de akkor is.*
-Ön mikor dönthet? Mikor tett valamit azért, mert úgy akarta? Önt is kötik a béklyók, mint mindenki mást. Nem tehetünk másként, csak úgy, ahogyan muszáj. Nem tehetjük azt, amit akarunk.*lesüti a szemét és a földet bámulja. Még mindig zavarja, hogy az a fenevad ott liheg tőle pár lépésre, de amíg nyugodt marad, nincs gond.*
-Gondoljon csak bele, mi történne, ha úgy döntene, nem akarja tovább csinálni és itt hagyna mindent. Emberek tízezreit ítélné halálra. S ha én úgy tennék, ahogy akarok...*megvonja a vállát kedveszegetten.*
-Engem ítélnének halálra. Ez az egy dolog van, amit szabad akaratomból döntöttem el, s ezért ragaszkodom is hozzá.

*Lassan bólint.*
-Valóban. Kevesen tehetik meg, hogy választanak.
*Ő maga sem igazán tehette sosem. Elzárva élt. Tanult, mert tanították. Eljött, mert lóra kötözték. A sárkányokkal foglalkozik, mert a vérében van, és igen, ő a Segítő, mert azzá tették. Nem, igazából sosem dönthetett. Az, hogy Segítőként már van joga ehhez... Az is csak külsőség, látszat. Most is csak úgy dönthet, ahogy kell. Rengeteg gondolkodás és fejfájás árán - nem pedig úgy, ahogy szeretne. Pedig milyen szívesen ülne egyszer úgy Viserya hátára, hogy nem kell vele visszatérnie! Milyen szívesen menne, amerre a légáramlatok viszik!*
-Igazán elhivatottnak tűnik, Lord Bolton. De nem igazán értem még mindig, hogy egyik halálból miért a másikba menekül.
*Kérdés, amire örülne, ha választ hall. Azonban bele fog törődni, ha ezt Larten nem köti az orrára.
Visszafordul Viserya felé, aki még mindig türelmesen vár, miközben Liss azon gondolkodik, ne halassza-e mégis máskorra a sárkány reptetését.*

-Mert az én választásom.*mondja halkan. A nő előbbi mondataira nem reagál érdemben, ezzel amúgy is tisztában volt.*
-A választás afféle kiváltság, amit manapság kevesen engedhetnek meg maguknak. Jobb egyenes gerinccel meghalni, mint térden csúszva élni.*teszi hozzá. Valóban így gondolja, inkább halna meg azért, amiben hisz, mint azért, amit mások szerint elkövetett. Pedig -s bár lelke legmélyéről fakad a Starkok iránti gyűlölet- személyesen valóban nem árult el senkit, s eddig egy Stark vére sem szárad a lelkén. Eddig...*
-Ha hibázok, erre nem lesz szükség. Képtelen lennék szembenézni a szégyennel, hogy csalódást okoztam önnek, s gyanítom a saját kardom hamarabb szaladna bordáim közé, mint hogy a sárkányok rám találjanak.*mondja ki egyszerűen.*
-Én választottam a sorsom. Én akartam Ön mellett lenni. S ha kell én akarok meghalni is, ha ezzel megvédhetem.

*A választ hallva elfordul a sárkánytól, bár keze még mindig annak nyakán pihen.*
-Tisztelem az őszinte választ. Kevesen vallanák be, hogy valójában nem égtek a vágytól, hogy valaki kevésbé jó harcos helyett hulljanak el. Nem is tudom, hányszor hallottam ezt. Mindenki tudja, hogy ez hazugság, mégis inkább ezt állítják.
*Hagy az arcára ülni egy halvány mosolyt.*
-Köszönöm az őszinteséget. Ha már ön így, akkor én is. Mindössze azért döntöttem úgy, hogy nem utasítom el, mert megnyerő a harcmodora. Kell egy olyan is, aki nem feltétlenül a merev szabályok szerint játszik. Vagyis... Több kellene, de... Hmm. Én hiszem, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
*Visszafordul Viseryahoz, és annak nyakához nyomja homlokát. Kötődik a monstrumhoz, akitől mindenki fél. Liss számára ő az egyik legkedvesebb, aki él.*
-Tudok a Starkok és a maga családja közti feszültségről. Nem célom ujjat húzni velük, talán ők az egyetlenek, akik nem tettek a családom ellen. Viszont hiszek abban, hogy nem feltétlenül lép mindenki az ősei nyomdokába. Ezért bízom magában, Larten. De csak egyszer kell .hibázzon, és máris meglesz a következő jutalomfalat az én drágáim számára.
*Megpaskolja Viserya nyakát, hogy még egyértelműbbé tegye, róluk van szó.*
-Azt még az orromra köti, miben másabb egy Stark bosszú miatti halál, mint az én életemért való? Miért elfogadhatóbb az utóbbi?

*Larten idegessége nem hagy alább, főleg akkor nem, mikor az egyik fenevad egyenesen mellettük landol. A férfi torka kiszárad, egy pillanatra lehunyja szemeit, már el is képzeli, hogy a dög egyben nyeli le, de ekkor... nem történik semmi. Sőt, Liss még meg is nyugtatja, hogy nem fog baja esni.*
-Ezt vehetem ígéretnek?*kérdi egy ideges vigyor keretében. Nagyot nyel, majd szintén idegesen, kissé kényszeredetten felkuncog.*
-Hát... én azért inkább észben tartom, hogy ne legyek az útjukban...*mondja, majd a nőre néz. Szinte megbabonázza, hogy a nő egyetlen csettintésére szinte öleb lesz a hatalmas, gyilkos fenevadból. Lissieri kérdésén elgondolkozik. Bár családjában nem példa nélküli az esküszegés, mégis csak megfizetett érte mindenki, Larten pedig nem kísértené a sorsot azzal, hogy hazudik a Sárkányok Úrnőjének.*
-Őszintén szólva... biztonságban akartam tudni magam.*vonja meg a vállát.*
-A Starkok visszatértek, s nem feledték, hogy felmenőim elárulták őket. Bár nekem vajmi kevés közöm volt ehhez, s arról sem igazán tehetek, hogy ebbe a családba születtem, a farkasok nyilván bosszúra éhesek. Így viszont...*újra megvonja a vállát.*
-A legnagyobb áldozat amit hozhatok, hogy az életem adom Önért.*néz mélyen a nő szemébe.*
-A halál minden pillanatban ott leselkedik ránk, s bár talán nem választhatjuk meg mikor ér utol bennünket, ha így lenne, legalább halálommal nemes célt szolgálnék.

*Hosszas készülődés előzte meg a Verembe látogatást. No nem holmi báli ruhákat próbálgatott, az távol álljék tőle. A külön, saját maga számára készíttetett bőr ruházatot kellett magára öltse. Ebben a szöveting felé húzható mellényben, és a hozzá való, fém sípcsontvédővel erősített nadrágban érzi jól magát egyébként is... Most pedig ismét arra készül, hogy megülje az egyik sárkányt. Egyikük már gond nélkül hátára engedi, azonban hamar észrevehető rajta is, hogy kényelmetlenül érzi magát, amiért a levegőben sem lehet teljesen a maga ura. Liss épp ezért lassanként akarja hozzászoktatni ehhez, mindig kicsivel többet kierőszakolva belőle.
Látja Lartenen, hogy feszeng ezen a környéken, de nem teszi szóvá. Csupán szélesen megmosolyogja a tényt. Először ő is így járult az óriási lények elé. Most már viszont...*
-Jöjjön csak bátran. Nem fog baja esni.
*Egy, a férfira vetett kósza pillantás után ismét a levegő urait kezdi fürkészni. Egyikük hamar landol is mellettük. Nyakát előre nyújtja, száját kitátja Larten felé, mielőtt közelebb lépdelne Lisshez, ahol viszont már úgy viselkedik, akár egy hatalmasra nőtt kutya. Fújtat, fejét pedig lehajtja, hogy megkapja engedelmességével kiérdemelt jutalmát: egy kis húst, meg némi simogatást.*
-Egész mókásak. Ilyenkor szinte el sem hiszem róluk, mekkora pusztításra képesek tulajdonképp.
*Újra Lartenre mosolyog, majd tovább kényezteti az állatot, meggyőződik róla, nincs-e valami sérülése.*
-Mondja csak... Miért is kívánt testőrré válni? Remélem tudja, hogy ez járhat bizonyos áldozatokkal.

*A Segítő parancsát, s őt magát követve jut el Larten életében először -és reméli, nem lesz túl gyakori ez a látogatás- a sárkányok fészkéhez. A Rhaenys hegyen lévő hatalmas épület önmagában is impozáns, mégis Lartent a hideg rázza ki, ha a két fenevadra gondol. Persze tisztában van azzal, hogy Lissieri nyilván uralni tudja őket, valahogy mégis kényelmetlen érzés olyasmivel állni szemben, ami ellen nem tud védekezni. Mintha egy hatalmas szökőárral állna szemben, s kénytelen volna saját pusztulását végignézni. A nő mögött lépked, nem szól semmit, ez az első pillanat, mikor kissé bánja, hogy belevágott ebbe az egészbe. Mindenesetre amennyire tőle telik bízik a nő hatalmában, s az istenek kegyelmében, bár ezutóbbiban túl sok oka nincs, ahogy az isteneknek sem túl sok oka lenne rá, hogy rámosolyogjanak. Ettől függetlenül magában buzgón imádkozik az Idegenhez, hogy ezúttal maradjon észrevétlen a fenevadak számára. Odaérve kissé idegesen toporog, de azért erőt vesz magán, s követi a nőt ha bemegy. Erről eszébe jut, hogy ez az első alkalom, mikor valóban kettesben vannak valahol. Hát nem éppen így képzelte el a dolgot...*